Menü Bezárás

Vendégoktatóként Szlovákiában egy Erasmus program keretében – Pabstné Adorján Zsuzsanna, Róthné Gregin Timea – Élménybeszámoló

Egy szakmai tudásmegosztó Erasmus-pályázat keretében vendégoktatóként egy hetet töltöttünk a Királyhelmeci Közös Igazgatású Iskolában (Spojená škola), Szlovákiában.  A tanítási héten elméletben és gyakorlatban is bemutattuk az általunk kidolgozott állatasszisztált tevékenységeket. A közlekedésbiztonságra és érzelmi biztonságra épülő kutyás tevékenységek nagy sikert arattak az iskola diákjai és pedagógusai körében. A királyhelmeci iskola tanulói, hasonlóan a Pécsi Éltes EGYMI diákjaihoz, sajátos nevelési igényűek és többnyire hátrányos helyzetű gyerekek.

 Az iskola igazgatónője és pedagógusai nagy szeretettel fogadtak bennünket, segítették iskolai és szabadidős tevékenységeinket. Jó volt látni, hogy Masni és Blanka kutya mennyi mosolyt csalt a gyerekek arcára. A kezdetben megilletődött, esetenként félős gyerekek pozitív élményekkel távoztak a foglalkozásokról.

A két iskolának voltak közös, partnerségi Erasmus+ pályázatai, melyek megvalósítása során mind az iskola diákjai, mind pedig a pedagógusai baráti kapcsolatot alakítottak ki egymással. Az oktatási tevékenység segítette az iskolában dolgozó pedagógusokat módszertani eszköztáruk megújításában és hozzájárult a két határon túli magyar, speciális iskola együttműködésének erősítéséhez.

Gratulálunk kollégáink magas minőségű, innovatív szakmai munkájához, amellyel vendégoktatóként támogatták a szlovák iskola tanulóit!

Pécsi Éltes EGYMI vezetősége