Ebben az évben iskolánk, a Pécsi Éltes EGYMI is csatlakozott a Szarka Tamás Művészeti Alapítvány felhívásához a Nemzeti Összetartozás Napjának megünneplésére. Intézményünk több tagozata is részt vett az esemény megvalósításában. Tanulóink egy csoportja a Határtalanul pályázat keretében éppen Erdélyben kirándul, ott készítették a felvételt Király-hágón.
A videón Szarka Tamás Kézfogás című dalát éneklik és táncolják el diákjaink. A koreográfiát átdolgozta és a táncot betanította Maródi Veronika, a dalt Nagy-Geszti Andrea vezetésével tanulták meg a kórus tagjai. A felvételen iskolánk főigazgató asszonya, Székely Beáta is részt vett az énekkarral, szólót énekelt Szabóné Schrämpf Mária.
2024-ben 618 intézményből már több, mint kétszázezren énekelték a dalt. Iskolánk idén kapcsolódott először a felhíváshoz, melyben az Erdélyben éneklő tanulóinkkal együtt egy igazi összefogás valósult meg a határainkon túl élő magyarok mellett való kiállásként.
https://drive.google.com/file/d/1p7jnmaIoE8Ki-cRYKI86dSObS6TwQjk7/view?ts=6841958f